Tényleg nem is értem, hogyan élhettem eddig a tégla- és paneltenger közepén, de a lényeg, hogy most itt vagyok...

Teljesen új világba csöppentem, mert bár egy rövid időre laktam vidéken, de ott a kert a gazdálkodás területe volt, ráadásul nekem csak a munka része adatot meg. Most azonban egy olyan kertem lett, ahol az én felelősségem minden, és a legfontosabb funkciója, hogy reggel, amikor felkelek, szétnézhessek, és az első gondolatom az legyen: igen, szép a világ! 

Szerencsém van, mert március elsején beköltözni egy kertes házba azzal jár, hogy naponta rácsodálkozhatom valami újdonságra, egy új életre, egy új színre... Csodálatos élmény!

Kis szépséghibája a dolognak, hogy bár számtalan iskolát, tanfolyamot elvégeztem, a szőlő, vagy a rózsa metszése egyikben sem volt tananyag, ahogy eddig a komposztálásról is csak elvi ismereteim voltak (és az is nagyon kevés). És persze a környezetemben egyrészt mindenki városlakó, másrészt senki nem ér rá, hogy segítsen... De nem olyan fából faragtak, hogy ez kedvemet szegje: sorozatok helyett kertészek videóit lesem a YouTube-on, bújom a szakkönyveket, és persze lesem, mit szól hozzám a kert: mert igen, azt már most látom, hogy ez bizony egy kölcsönös kapcsolat! Olyan, mint a gyermek: törődni kell vele és sok-sok szeretetet adni, és ő minden nap megajándékoz valamivel, ami lehet egy új hajtás, egy új szín, egy új illat... vagy épp az érzés, hogy sikerült, megcsináltam! 

Azt gondoltam, kezdeti bénázásaim megörökítése egy blogban jó lehetőséget ad majd, hogy majd a téli hónapokban visszatekintve kinevessem magam, és hogy jövőre már ne kövessem el ugyanazokat a hibákat - de esetleg más, hasonlóan kezdő kertészpalántáknak is segít talán az indulásban...

Gyerekeimnek azt tanítom, hogy azt csinálnak, amit csak akarnak, de azt csinálják... Magam is eszerint élek - és én most épp kertész akarok lenni, és őrizni, fejleszteni szeretném ezt a kis birodalmat, ami minden nap bebizonyítja számomra, hogy bármit is látok a hírekben: a világ szép! 

Ha van kedved: tarts velem!